Akár iskolába vagy munkába, rendezvényre vagy ünnepségre megyünk, hajunk elkészítése sokszor tud komoly fejtörést okozni, ami nem is csoda, hisz a haj megjelenésünk egyik legfontosabb esszenciája. Egyfajta stílusfaktorként működik, de nem kizárólag a divat követésére vonatkozó értelemben. Olyan, mint egy huncut mosoly mikor valami csalafintaságot teszünk, de nem tudjuk kellően palást alatt tartani- árulkodik rólunk a körülöttünk lévőknek. Mai világunk legnagyobb előnye, hogy mindent szabad. Már ami az önmegvalósítást illeti. Olyan kulcs van a kezünkben, ami önmagunk szabad meghatározásához vezet.

A haj lehet rövid vagy hosszú, göndör vagy egyenes, és még a legszebben ragyogó szivárvány színei is elbújhatnak egy-egy pompásan fénylő hajzuhatag mellett. De gondoljuk csak el, milyen lehetett az élet nem is olyan régen, mikor az emberek szinte a hajukon vagy ruhájuk révén, testükön viselték származásukat, és nem rejthették el, hogy kik is ők valójában. Lássunk most példákat erre Koreából, ahol a király, a nemesek és közemberek toalettjéből kiválogattam a Csoszon-korban „hódító” legelterjedtebb frizurákat.

Eoyeo meori (어여머리): Alapja a gache (가체) nevű paróka, mely igen drága volt, így csak a legtehetősebbek engedhették meg maguknak. Minél nagyobb és súlyosabb volt, annál gazdagabb volt a viselője. A súly nyomását egy támasztásra szolgáló selyemből készült párnácskával (ún. som jokduri, 솜족두리) enyhítették, melyet a haj és a paróka közé helyeztek el. Ezen kívül ékszerekkel tették még fenségesebbé a megjelenést. A királyné és a királyi család nőtagjai hordták.

Tteoguji meori (떠구지머리): Ezt a frizuratípust keun meori-nak (큰머리, keun=nagy) is hívják, nem véletlenül, hiszen az összhatás tényleg hatalmas. Az alap a fent említett eoyeo meori stílusban elkészített paróka, mely mögé egy lakkozott fából készült keretet helyeztek. Ünnepségek alkalmával viselték a királynők, az uralkodó család nőtagjai, ágyasok és magas pozícióban lévő udvarhölgyek. Persze nem mind viselték ugyan úgy, hiszen a tteoguji daenggi-nek (떠구지댕기) nevezett piros szalag csak a királyi sarjak által viselt parókán díszeleghetett.

Ttoya meori (또야머리): Ez a típus egy kevésbé merész formája a parókaviselésnek. A hajat a tarkón kontyba fogták és egy kisebb parókát rögzítettek hozzá, amibe különböző díszeket és hajtűt (비녀, mérete és díszítése különböző volt, ez rangtól függött) tűztek. A palotában tevékenykedő hölgyek és hivatalnokfeleségek viselték, akiket rangban a viselethez nem kötelezően tartozó cheopji (cheopji meori, 첩지머리) különböztethetett meg. A fejtetőn elhelyezett pántszerű ékszernek négy fajtája volt. A sárkány, nikkel főnix, ezüst béka és nikkel béka motívumával ellátottak közül pl. a hivatalnokfeleségek pozícióját a nikkel béka jelezte.

Saeng meori (생머리): A hajat két vagy négy részre osztó feltűzött fonat, melyet a fiatal udvarhölgyek (saenggaksi és sanggung rangbeliek) viseltek.  Az osztások száma és a fonatokat díszítő daenggi típusa attól függött, hogy ki milyen munkát végzett a palotában.

Csinálom a média menüt folyamatosan és így egy hosszab sorozatot készitettem el amit 50 részes és olyan cuki sorozat aki teheti az nézze meg mert valami fantasztikus a esemény sorozata.  Én olyan egy éve néztem de azon gondolkoztam hogy újra nézem hogy felmelegitsem a vicces részeket. 

HORSE DOCTOR

Tudom hogy nincs teljesen belinkelve mert nem a legjobb a netem egy pár napja igy forráskódba nem másoltam le de most ha befejezem irást akkor belinkelem újra.  Következő sorozat az már 63 részes és azt kétnapig fogom csinálni az elég lesz egyszere sok lenne nekem.  Már csak ezek szavakat láttom  

LETÖLTÉS | TORRENT  | ONLINE FELIRATTAL | MAGYAR FELÍRAT | ANGOL FELIRAT | ONLINE 

A Jultagi (줄타기, ejtsd. dzsulthági);  a tradicionális koreai kötéltánc egyszerre lélegzetelállító akrobata mutatvány és szórakoztató előadás, amelyben tréfás történetek, táncok és látványos mozdulatok jelennek meg a vékony kötélen. A koreai kötéltánc egy hagyományos, jellegzetesen falusi mutatványosság, amely abban különbözik a többi szórakoztató műfajtól, hogy művelőik egyaránt magasan képzett akrobaták és előadóművészek. Kötéltáncos nem lehet akárkiből: hosszú évek gyakorlata és ügyesség kell az elsajátításához.

Nem tudjuk pontosan mikor született e műfaj, de a források egyértelműen bizonyítják, hogy a Csoszon-korban (1392-1910) már létezett, és valószínűleg még korábban, a Silla Királyság idején alakult ki a phálgvánhve (팔관회) nevű buddhista szertartásból. A XV. században élt tudós költő, Szang Hyan (1439 - 1504) a kötéltánosokról így írt egyik versében: „Olyan könnyedén járnak a kötélen, mint a röpülő fecskék”. A kötéltánc a Csoszon-dinasztia uralkodásának idején nem csak vásári mutatványnak számított, hanem az állami hivatalokban, sőt a királyi palotában is szórakoztatta a nagyérdeműt.

A dzsulthági többszereplős vállalkozás: odafent a kötéltáncos (줄광대 / dzsul-gvángde) alatta a földön a komédiás (어릿광대 / arit-gvángde), és az öt vagy hat tagú zenekar, a 삼현육각 (számhjan jukgák). A zenekarban játszik két furulyás (피리, piri), egy fuvolás (대금, degüm), egy vonós (해금, hegüm), és egy vagy két dobos (북, buk és dzsánggu 장구 ). Míg a kötéltáncos a kötélen jár, különböző trükköket mutat be és tréfálkozik, addig a komédiás viccesen évődik társával, tapsra lelkesíti a közönséget. A zenekar dolga, hogy zenéjével szórakoztassa közönséget, és a mutatványok alatt a zene erejével fokozzák az izgalmakat, komikus vagy drámai hatást keltesenek. Ahogy a résztvevőkből is kitűnik, a koreai kötéltánc sok mindenben különbözik a más országokban, vagy a cirkuszban látható akrobatáktól és kötéltáncosoktól, akik csak a kötélen járásra koncentrálnak. A dzsulthági tehát összetett műfaj: egyesíti az akrobatikát a narrációval, a zenével és a színházi elemekkel.

A kötél, amelyet az előadás előtt az X alakú faoszlopok (작수목/dzsákszumok) közé feszítenek ki hagyományosan kenderből készül és 2,7 cm vastag. Ugyan nincs előírva, hogy milyen magasban kell játszani, de általában 3 méter magasba feszítik a 10 méter hosszú kötelet.

Ha az oszlopok már állnak és a kötelet is kifeszítették (ezt ma már külön biztonságtechnikai szakember teszi), akkor a kötéltáncos és a komédiás az előadás legelején asztalt terít, majd étel- és italáldozatokkal az istenekhez fohászkodnak, hogy az aznapi előadás balesetmentes és sikeres legyen. A szertartás után a táncos fellépked a földtől az oszlopokig ferdén kifeszített pányván; megkezdődik az előadás. A kötéltáncos hagyományos koreai viseletet hord, fején kalap, kezében pedig széles legyező, esetleg valamilyen rongy van. A legyező nem csak azért kell, hogy mozdulatai még látványosabbak legyenek, de segít neki, hogy megtartsa egyensúlyát. Kecses mozdulatokat tehet vele, de arra is jó, hogy kivédje, vagy éppen ő maga csináljon szelet, ami segít neki a kötélen maradni. Kalapjukba néha tollakat (például páva színes farktollát) tűznek, ami nemcsak szép, de segít a táncosnak megérezni merről fúj a szél.

A kötéltáncos nemcsak átlépked a két oszlop között, hanem közben trükkökkel (잔노릇/dzsánnorüt) kápráztatja el a nézőket. Több mint 40 féle trükk létezik a legalapvetőbb sétálva járáson túl. Tudnak futni, visszafelé járni, egy lábon ugrálni, ülni, lefeküdni, vagy a levegőbe ugorva az orrukig felrúgni. Mindezt a kötélen természetesen. A kötéltáncos gyakran azzal vicceli meg a közönségét, hogy úgy tesz mintha valamelyik trükkje után leesne, ám helyette a kötélre ülve érkezik és arról pattan vissza álló helyzetbe. Az előadás szerves része, hogy a táncos a komédiással felelgetve történetekkel és tréfákkal szórakoztatja az odalent izguló összegyűlteket. A csípős humorú élcelődések legjelllemzőbb témái jól ismert népi történetek a  Csoszon Királyság idejéből, amelyben kigúnyolják a nemeseket, a korrupt hivatalnokokat és a kapzsi szerzeteseket. Az előadás záróakkordja egy látványos elem, amikor a kötéltáncos a levegőbe ugorva egy utolsó trükköt mutat be, majd ülve érkezik a kötélre.

A dzsulthági  az UNESCO kulturális örökségének listájára először 1976-ban került fel, amikor a nagymester Kim Yeong-chul (1920-1988) volt. Halála után 12 évvel egyetlen tanítványa, Kim Dae-gyun (김대균) vette át a nagymesteri címet. A most 49 éves Kim Dae-gyun 9 évesen tette meg első lépéseit a kötélen, azaz több mint 40 éve van a pályán. Nagymesterként ő az, aki hivatalosan képviseli és népszerűsíti a mesterséget, továbbá kineveli az utánpótlást. Rendszeresen tart előadásokat bel- és külföldön egyaránt. Továbbá egyetemeken tanít, ahol a technika mellett a kötéltáncosok hagyományos énekeivel és szövegeivel ismerteti meg a hallgatókat. A jövő kötéltáncosainak kinevelésére is nagy hangsúlyt fektet; állandó tanfolyama van és intenzív nyári táborokat tart a tanítványoknak. Egyik fiatal tanítványa, a 15 éves Nam Chang-dong a Star King nevű tehetségkutatóban többször is fellépett, első alkalommal a mesterével, aki ezúttal rendhagyó módon a komédiás szerepét töltötte be.  A Youtube-on akár egész előadásokat is meg lehet nézni – érdemes megfigyelni, hogy a különböző táncosok miként viszik saját stílusokat a mozdulatokba, és milyen egyedi hangvétellel szórakoztatják a közönséget.

A mai napon sikerült haladnom egy keveset az média modulal igy elkészült a három újabb sorozat amit lehet nézni kedvetekre és jó szórakozást mindenkinek. Folyamatosan csinálom hogy legyetek túl rajta mert kezdem unni linkelkedni.  

EMPRESS KI 
GYE BAEK 
HWAN JIN YI

Korea történelme a legendák homályába vész. Történelmüket „fél tízezres”-nek mondják, azaz véleményük szerint Korea létezése 5000 évvel ezelőtt kezdődött. Számos legenda, mítosz kering a félszigetről, amit a két híres krónika, a Szamguk Szagi és Szamguk Jusza őriz. Utóbbiban található az a legenda is, ahonnan az ázsiai nép eredezteti magát.

E szerint az ég istene leküldte fiát, hogy tegyen rendet a földön. A fiú hozzá is látott az apja által parancsolt teendőkhöz, így hasznos mesterségekre tanította az embereket. Egyszer csak felbukkant egy tigris és egy medve, kiknek a legfőbb vágyuk az volt, hogy emberekké válhassanak.

Az ég istenének fia beleegyezett a kérésbe, annak fejében ha a két állat kiáll egy próbát. „100 napig csak egy barlangban lehettek és csupán gyógynövényekből és fokhagymából táplálkozhattok” – szólt a feladat. A tigris egy idő után feladata, így csak a barnamedvének sikerült kiállni a próbát, aki végül egy szép lánnyá változott. A fiú megpillantotta a lányt és a két fiatal azonnal egymásba szeretett. Szerelmükből született meg a legendák szerint egy bizonyos i.e 2333.október.3-i napon Ko-Csoszon. Ezt a történelem Ó-Koreának is hívja és legendás, első uralkodója Tangun Vangom lett.

Sokan megkérdőjelezték ennek a legendának a valóságalapját. A tényleges időszámítás a koreai történelemben i.e 1121-ben kezdődik. Ekkor egy Kínából érkező, magas ragú tisztviselő Kidzsa, megalapította Kidzsa-Csoszont. Ebben az időben az emberek még kisebb közösségekben éltek, de egyre inkább észrevehető volt a falvak kialakulása. Nem sokkal később megjelent a bronz, ami vagyoni különbséget okozott. Így törvények kialakítására volt szükség. 8 alaptörvény létezéséről tudunk, de ezek közül csupán 3 maradt fent. Az ezekben foglaltak valamelyest hasonlítanak a szemet-szemért, fogat-fogért, azaz a talio elvben kodifikált törvénypontokhoz.

Ebben az időszakban a félszigeten több kisebb-nagyobb birodalom, királyság létezett. Köztük Viman-Csoszon, amit szintén egy Kínából érkező tiszt épített ki. I.e 109-ben viszont Kína nagy erejű támadást mért a félszigetre, aminek következménye az elfoglalt terület 4 nagy kormányzóságra való felosztása lett.